Kicsit szomorkás időben köszöntöttük a 2016/17-es tanév első tanítási napját, amely a hagyományokhoz híven szentmisével kezdődött. A szentmise végeztével az igazgatónő ünnepi beszédére került sor. Elsőseink, akik izgalommal készültek e napra, remélhetőleg hamar megtalálják helyüket iskolánkban. Sok szeretettel köszöntjük kis családunk régi és újabb tagjait, kívánunk mindenkinek boldog és eredményes tanévet!
Novinky
Ünnepélyes tanévnyitó
Cíferi sportjátékok 2016
Do galérie Cíferi sportjátékok 2016 boli pridané fotografie.
Nyári szünidő
Minden kedves diákunknak élményekben gazdag, kellemes nyári vakációt kívánunk!!!
Ünnepélyes tanévzárás
Az ünnepélyes tanévzáró az idén is szentmisével indult, majd következett a tanév kiértékelése és a megérdemelt jutalomkönyvek átadása. Az utolsó tanítási nap bezárásaként pedig tanulóink megkapták az egész évi munkájukat tükröző bizonyítványt.
Ballagás az óvodában
Do galérie Ballagás az óvodában boli pridané fotografie.
Ballagás az óvodában
Az iskola végzős tanulóit követően az óvoda végzősei is búcsút intettek az óvodának. Az igazgatónő beszéde után, műsorukkal szórakoztatták a ballagásra érkező szülőket, nagyszülőket, ismerősöket. Majd a műsort követően nagy mosollyal vették át a szebbnél - szebb csokrokat és finomabbnál - finomabb csokikat.
Osztálykirándulás - Pozsony
Do galérie Osztálykirándulás - Pozsony boli pridané fotografie.
Ballagás 2016
Végzős tanulóink június 28 - án lépték át utoljára az iskola kapuit. A ballagást követően egy fergeteges és emlékezetes banketten szórakoztak a nyolcadik osztály tanulóival együtt.
Osztálykirándulások 2016
Iskolánk alsó tagozatos tanulói Szlovákia kulturális, kereskedelmi központjában és egyben fővárosában tettek látogatást osztálykirándulás címen. A sok látnivalóval kecsegtető Pozsonyt, felfedezték városnéző vonattal illetve hajóval is. Meglátogatták a Szlovák Nemzeti Múzeumot majd nagyon sok élménnyel gazdagodva tértek haza. Míg iskolánk legkisebbjei együtt mentek osztálykirándulásra, addig a felső tagozatos tanulóink osztályonként más- más helyszínen töltötték kellemesen a napot. A hetedik osztály a Nagyfödémes közelében található Relax Ekoparkban, a hatodik osztály a Felsőszeli termálfürdőben a nyolcadik osztály pedig a galántai paintball pályán szerzett felejthetetlen élményeket osztálytársai körében.
Ballagás 2016
Do galérie Ballagás 2016 boli pridané fotografie.
Ember - és természetvédelmi nap
Június 22 - e az ember és a természet védelme jegyében zajlott, ugyanis megtartottuk az ember - és természetvédelem gyakorlati részét. A szeptemberben megtanult elméleti tudást a tanulók a gyakorlatban kamatoztatták. A nap nagyon jó hangulatban telt. A jó hangulathoz a szép napsütéses idő is hozzájárult.
Cíferi sportjátékok 2016
A Nagyszombati kerület Jáslovské Bohunicei régiója immár második éven szervezte meg a Sportjátékok 2016 elnevezésű rendezvényt, melyet az alapiskolák és középiskolák számára szervez. A rendezvény be szeretné kapcsolni a sporttevékenységbe azon tanulókat, akik nem tagjai semmilyen sportegyesületnek. Szeretné fejleszteni a tanulók sportszerű hozzáállását a sportversenyekhez.Továbbá szeretné fejleszteni az egyes települések közti együttműködést. Ezen a nagyszabású rendezvényen iskolánk négy tanulója vett részt: Takács Bálint VIII.o., Lancz Viktor VIII.o., Duba Bence VIII.o. és Rózsa Denisz IX.o. A tanulók távolugrásban, stafétában, 50 m- es futásban és 340 m - es futásban mérték össze erejüket a kerület többi tanulójával.
Természetiskola - Bélapatak
Do galérie Természetiskola - Bélapatak boli pridané fotografie.
Természetiskola
Június 12 -17 - én a III., IV., V. és VI. osztály tanulói természetiskolában jártak a Felső - Nyitra régióban, Privigyei járásban található Bélapatakon ( Valaská Belá). Tanulóink a Homolka gyermektáborok számára kialakított vendégház kényelmét élvezték egész héten át. A kedves és közvetlen animátorok foglalkozásai, programjai, elnyerték tanulóink bizalmát. Mindannyian nagyon sok élménnyel a tarsolyukban tértek haza.
Tallósi Regionális Atlétikai Bajnokság
Do galérie Tallósi Regionális Atlétikai Bajnokság boli pridané fotografie.
Prágai osztálykirándulás
Do galérie Prágai osztálykirándulás boli pridané fotografie.
Lancz Lajos Emléktorna 2016
Do galérie Lancz Lajos Emléktorna 2016 boli pridané fotografie.
Iskolai asztalitenisz bajnokság
Do galérie Iskolai asztalitenisz bajnokság boli pridané fotografie.
Iskolai asztalitenisz bajnokság
Iskolánk tanulói körében nagy sikernek örvend az öltözőben felállított ping - pong asztal. A tanulók ping - ponghoz való vonzalmát tekintetbe véve, iskolai asztalitenisz bajnokságot szerveztünk. A legsikeresebb tanulóink június 13 - án vívták a döntőt, melybe három tanulónk : Takács Bálint VIII.o., Lancz Viktor VIII.o. és Görföl Viktória IX.o. került. Végül a bajnokság győztese Görföl Viktória lett.
Tanulmányi versenyek járási fordulóinak kiértékelése Galántán
Június 14 - én zajlott az egyes tanulmányi versenyek járási fordulóinak kiértékelése Galántán. Iskolánkból két tanuló kapott meghívást : Gál Lilla VII.o. tanuló, aki az Európa az iskolában elnevezésű versenyre beküldött pályamunkája alapján kapott kitüntetést és Lancz Áron VIII.o. tanuló, aki a Matematikai olimpia második helyezettjeként vehette át a kiérdemelt oklevelet.