Felső tagozatos tanulóink tanulmányi kiránduláson vettek részt Bécsben, ahol gazdag és élményekben bővelkedő program várta őket. A nap első állomása a Technikai Múzeum volt, ahol interaktív kiállításokon keresztül ismerkedhettek meg a tudomány és a technika fejlődésével. Ezután a történelmi Hofburg impozáns épületegyüttesét járták be, miközben a császárváros múltjáról is sok érdekességet megtudtak. A Mariahilfer Straße pezsgő utcáján tett hosszabb séta során betekintést nyertek a nagyvárosi mindennapokba, és bizony sok lépést tettek meg Bécs belvárosában. A nap zárásaként ellátogattak a Városháza előtti karácsonyi vásárba, ahol ünnepi fények, ízek és illatok teremtettek különleges hangulatot. A kirándulás tartalmas, jó hangulatú közös élménnyel zárult, amely mindenki számára emlékezetes maradt.
Novinky
Bécsi kirándulás
- 81
iBobor on - line informatikai verseny
Az iBobor informatikai versenyt mint minden évben az adott év novemberének második hetében, az ún. Bebras-héten 50 országban rendezik meg. A verseny ebben az évben november 10 - 14. között zajlott. Szlovákiában 1 634 iskola 141 146 tanulója tette próbára tudását. Iskolánk 36 versenyzője közül 24 tanuló ért el kiemelkedő eredményt.
A diákok több kategóriában versenyeznek:
- A 2. és 3. évfolyam kategóriája a DROBEC, amelyben 27 971 diák vett részt. Legeredményesebb tanulóink: Ollé Alex II.o., Grunza Brian II.o., Gál Christopher III.o., Gál Benedek III.o., Ižák Erik III.o., Hakszer Péter III.o..
- A 4. és 5. évfolyam kategóriája a BOBRÍK, amelyben 35 616 diák vett részt. Legeredményesebb tanulóink: Harsányi Dávid IV.o., Jakab Jeremiás IV.o., Varga Viktória IV.o., Farkas Ella IV.o., Kelecsényi Albert IV.o., Lancz Kristóf IV.o., Nagy Márk IV.o., Lancz Dorka V.o., Jakab Julianna V.o., Gál Márton V.o., Ižák Dorka V.o..
- A 6. és 7. évfolyam kategóriája a BENJAMÍN, amelyben 32 153 diák vett részt . Legeredményesebb tanulóink: Zsidó Dávid VI.o., Lancz Benett VI.o., Jakubecz Kornél VI.o., Jakubecz Daniel VII.o..
- A 8. és 9. évfolyam kategóriája a KADET, amelyben 26 430 diák vett részt. Legeredményesebb tanulóink: Kovács Matteo VIII.o., Gál Ágnes IX.o., Lancz András IX.o.. Gratulálunk tanulóinknak a szép eredményhez.
Magyar nyelv napja
A magyar nyelv napja alkalmából november 13-án rendhagyó irodalomórákat tartottunk a VIII. és IX. osztályban. Az együtt végzett kreatív feladatok anyanyelvünk szépségét, egyediségét és különlegességeit hangsúlyozták.
8
XX. Kincskeresők tudományos seregszemle és konferencia
Kiváló hangulatban és magas szakmai színvonalon zajlott november 12-13 – án Galántán, a jubileumi, XX. Kincskeresők tudományos seregszemle és konferencia. Az eseményre idén 58 csapat érkezett, hogy bemutassa kutatómunkáját a felvidéki értékek tárából.
A rendezvény megnyitóján neves szakemberek köszöntötték a résztvevőket, köztük Szanyi Mária néprajzkutató, a mozgalom megálmodója. A konferencián a diákok gazdag, sokszínű témákat dolgoztak fel, számos előadás családi emlékeket, helyi történeteket és regionális értékeket mutatott be.
Iskolánk büszkeségei, Gál Ágnes IX. o. és Óváry Kiara IX. o. is részt vettek a seregszemlén, ahol két különleges kutatási téma feldolgozását mutatták be:
- a nagymácsédi kereszt történetét,
- valamint a nagymácsédi dombokon végzett régészeti feltárásokat.
Mindkét tanuló kimagasló teljesítményt nyújtott, melyet a szakmai zsűri aranysávos minősítéssel ismert el.
Szívből gratulálunk Ágnesnek és Kiarának a kiváló eredményhez, valamint felkészítőjüknek Bognár Ivettka tanító néninek az odaadó munkájáért!
Az V. osztály Márton - napi műsora
Iskolánk V. osztályos tanulói vidám Márton-napi műsorral készültek az alsó tagozatos diákok és a nagycsoportos óvodások számára. Az előadásban felelevenítették Szent Márton legendáját, valamint dalokkal és versekkel idézték meg az ünnep hangulatát. A műsor végén közös énekkel és tánccal zárták a programot, amelybe a kicsik is örömmel bekapcsolódtak. Igazi, vidám közösségi élménnyé vált ez a nap minden résztvevő számára.
45
Feltalálók napja az iskolánkban
Iskolánkban november 10-én a Feltalálók napját ünnepeltük, melynek során tanulóink kreatív és élménydús tevékenységekben vettek részt.
A felső tagozatos diákok egy izgalmas videó segítségével megismerkedtek a legnagyobb magyar feltalálókkal és találmányaikkal, amelyek megváltoztatták a világot. A videóhoz kapcsolódva kvízkérdéseket töltöttek ki, időrendbe állították a feltalálókat születésük alapján, majd maguk is feltalálóvá váltak: saját találmányokat terveztek, elnevezték azokat, megrajzolták, leírták, kinek szánják, miből készülne, és reklámszlogent is kitaláltak hozzá. Összesen 10 csoport vett részt a munkában, és minden alkotás ötletes, frappáns és fantáziadús volt. A nap zárásaként a csoportok bemutatták találmányaikat, majd szavazással döntöttek a legötletesebb alkotásról.
A közönségdíjat a 8. osztály nyerte el, akik egy olyan gépet találtak ki, amely egyszerre mos, szárít és vasal – igazi álomtalálmány minden háztartásban!Az alsó tagozatos tanulók a magyar feltalálókkal ismerkedtek meg, különösen Bíró László Józseffel, a golyóstoll feltalálójával. Megvizsgálták saját tollaikat, és egy rövid YouTube-videót is megnéztek találmányáról.
Ezután Rubik Ernőről és a híres Rubik-kockáról tanultak: igaz-hamis feladatokat oldottak meg, majd papír Rubik-kockákat készítettek, amelyekből díszes füzért alkottak az osztályterembe. A gyerekek egy színes, kevert Rubik-kocka alapján pontos színezést is végeztek, majd közösen megnézték a 2025-ös Rubik-kocka világbajnokság döntőjét. A nap végén minden tanuló mini Rubik-kockát kapott, és útmutató videó segítségével próbálták kirakni a mintát. Házi feladatként az 1–2. évfolyamosok az alap, egyszínű oldalas Rubik-kockát, míg a 3–4. évfolyamosok a kevert színű változatot készítették el sablon alapján. Az alsó tagozatos program kiegészült Szent-Györgyi Albert életének megismerésével is: beszélgettünk a C-vitamin fontosságáról, kvízt töltöttünk ki, pexesót játszottunk, majd friss zöldségeket és gyümölcsöket kóstoltunk meg – csukott szemmel, íz alapján felismerve őket. A napot C-vitaminban gazdag ételekhez kapcsolódó puzzle és színező feladatok zárták.A gyerekek élményekben gazdagon, sok új ismerettel és ötlettel tértek haza – hiszen mindenki lehet feltaláló, ha van fantáziája és kíváncsisága!
93