Ma iskolánkba és óvodánkba ellátogatott a Mikulás! A nap izgalommal és sok-sok mosollyal kezdődött. A gyerekek először a Kuttyomfitty Társulat Paprika Jancsi vagy nem! című vidám és lendületes műsorát láthatták, amely hatalmas sikert aratott. A humoros jelenetek, a zenés betétek és a közvetlen előadásmód mindenkit magával ragadott – kicsiket és nagyokat egyaránt. Az előadás "ördögsimogatóval" végződőtt. A műsor után megérkezett a Mikulás, aki minden osztályban köszöntötte a gyerekeket és ünnepi hangulatot varázsolt az iskola és óvoda falai közé. Ezúton is köszönjük a Szülői Tanács támogatását, amely nélkül ez a szép, élményekkel teli délelőtt nem valósulhatott volna meg. Szintén köszönjük a IX. osztály közreműködését.
Novinky
Mikulás az iskolában és az óvodában
- 130
Anyanyelvi Napok – Mesemondó fesztivál Galántán
Az idei Anyanyelvi Napok keretében megrendezett mesemondó fesztiválon iskolánkat Harsányi Dávid IV. o. tanuló képviselte. Dávid nagy lelkesedéssel, magabiztosan állt a gyermekközönség elé, és olyan szeretettel mesélt az óvodásoknak, hogy a kicsik figyelmesen, mosolyogva hallgatták minden szavát. A rendezvényre megérkezett a Mikulás is, aki nagy örömet szerzett a gyerekeknek. Az óvodások izgatottan várták a találkozást, és ragyogó mosollyal fogadták a vendéget, mesékkel, énekekkel és nevetéssel töltve meg a napot.
Hagyományos adventi vásár az iskolában
Iskolánk idén is megrendezte hagyományos adventi vásárát, amelyet a Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda szülői tanácsa szervezett. A rendezvényen szülők és tanulók egyaránt aktívan részt vettek: a standokon kézműves ajándékok, saját készítésű díszek, ünnepi dekorációk és sok egyéb különlegesség várt minden érdeklődőt. A vásár hangulatát tovább színesítette a finom puncs és a számtalan házi finomság, amelyekből mindenki kedvére válogathatott. A közös készülődés és az együtt töltött idő igazán meghitt, ünnepváró légkört teremtett. Köszönjük a szülőknek, diákoknak, pedagógusoknak és különösen a szülői tanácsnak a szervezést és a közreműködést, valamint mindenkinek, aki hozzájárult a vásár sikeréhez!
Karácsonyi kézműves foglalkozás a napköziben
Iskolánk napközis csoportjai különleges, karácsonyi hangulatú kézműves foglalkozáson vehettek részt, amelyet a Szomolai házaspár vezetett. A gyerekek nagy lelkesedéssel próbálták ki a különféle technikákat, és szebbnél szebb alkotások készültek. A program kiváló lehetőséget adott arra, hogy a tanulók kreativitásukat kibontakoztassák, miközben együtt készülődtek az ünnepekre. A közös munka, az alkotás öröme és a jó hangulat igazi adventi élménnyé varázsolta ezt a délutánt. Köszönjük a Szomolai házaspárnak az inspiráló vezetést és az élményt, amelyet a gyerekeknek nyújtottak.
26
Angol nyelvi olimpiász iskolai fordulója
2025. november 25-én rendeztük meg az angol nyelvi olimpiász iskolai fordulóját. A versenyben a felső tagozatos tanulóink mérték össze tudásukat : Harsányi Áron VI.o., Óváry Mia VI.o., Szekeres Isabelle VI.o., Zsidó Dávid VI.o., Lancz Dominik Simon VII.o., Ollé Lea VIII.o., Gál Ágnes IX.o., Lancz András IX.o., Miklós Leonard IX.o., Óváry Kiara IX.o.. Kiemelkedő eredményt ért el Óváry Kiara IX.o., így ő képviselheti iskolánkat a járási fordulón. Bízunk benne, hogy ott is hasonló sikereket ér el. Gratulálunk minden résztvevőnek!
1