Minden kedves tanulónak, pedagógusnak élményekben gazdag nyári szünidőt kívánunk!


Az ünnepélyes tanévzáró az idén is szentmisével indult, majd ezt követte a tanév kiértékelése és a jutalomkönyvek átadása. A tanévzáró után következett a bizonyítványok ünnepélyes átadása.
Az iskola végzős tanulói után az óvoda végzősei is búcsút intettek óvodájuknak. Szeptembertől iskolánk legkisebb tanulói lesznek. Óvodásaink a színes kis előadásuk után nagy örömmel fogadták a gratulációkat és gyűjtötték a csodás csokrokat illetve a finomságokat.
A VIII. évfolyam tanulói Pozsonyba vették az irányt osztálykirándulás gyanánt. A kirándulás nagyon sok élménnyel gazdagította tanulóinkat, hiszen a sétahajókázás mellett a laser aréna sok izgalmas percet tartogatott, na és nem utolsó sorban maga az utazás is érdekesnek bizonyult.
Do galérie Osztálykirándulás - Pozsony boli pridané fotografie.
Az iskola alsó tagozatos tanulóinak az osztálykirándulása a Drini cseppkőbarlanghoz illetve a vöröskői várhoz vezetett. Az erdővel körülvett vöröskői vár a magyar történelemben mindig fontos szerepet játszott. Híres várpincerendszerében az újabb korban több mesefilmet és filmet forgattak. A vár közelében található a Drini cseppkőbarlang, mely nyugat-Szlovákia egyedüli látogatható cseppkőbarlangja. Belső tere szűk folyosókból és kisebb termekből áll, ahol kisebb vízesések és tavak is láthatók. A barlangban 11 fajta denevér él. A barlang megtekintésének útvonala 450 méter hosszú, és kb. 35 percet vett igénybe. Tanulóink nagyon jól érezték magukat és ugyan fáradtan, de élményekkel a tarsolyukban tértek haza.
Do galérie Poznaj slovenskú reč - iskolai forduló boli pridané fotografie.
Do galérie Osztálykirándulás 1 - 4 évfolyamok boli pridané fotografie.
Do galérie Néprajzi előadás boli pridané fotografie.
Do galérie Tallósi Regionális Atletikai Bajnokság boli pridané fotografie.
Do galérie Mini díszkert kiállítás boli pridané fotografie.
Do galérie Gyermeknap boli pridané fotografie.
Június 22 - én az iskola előtti parkoló gyerekzsivalytól volt hangos.Közlekedési nevelés zajlott az alsó tagozatos tanulóink ill. az óvodások számára. A közlekedési szabályok játékos elsajátítása örömet okozott kicsinek, nagynak egyaránt.
Do galérie Közlekedési nevelés boli pridané fotografie.
Do galérie Ballagás boli pridané fotografie.
Június 27 - én utoljára szólt a csengő végzős tanulóinknak. Utoljára élvezték az almamáter óvó falait. Számukra a szeptember új lehetőségeket kínál egy új közösségben. Kívánjuk minden ballagó diákunknak, hogy az iskolában szerzett tudás és képességek birtokában sok sikert érjenek el az új iskoláikban illetve a nagybetűs életben.

Iskolánk V, VI és VII. évfolyamának tanulói egy tartalmas osztálykiránduláson vettek részt Tatán. Az egynapos osztálykirándulás tartalmazott egy soft - csúzlis kalandjátékot, majd egy városfelfedező kvízjátékot, ezt követte a Tatai vár felfedezése múltfürkésszel, azaz a hagyományos tárlatvezetés helyett a tanulók tárlatvezető kvízjátékkal fedezték fel a híres Tatai várat. Végül a buborékfocival ismerkedtek meg, amely igazi izgalmas játéknak bizonyult e tartalmas nap bezárásaként. Minden tanuló sok kellemes élménnyel a tarsolyában tért este haza.
Do galérie Osztálykirándulás V.,VI., VII.o. boli pridané fotografie.
Június 28 - án tartottuk iskolánkban az ember - és természetvédelem gyakorlati részét. A riadót követően a szeptemberben megtanult elméleti tudást a tanulók a gyakorlatban kamatoztatták. A nap, a nagy meleg ellenére nagyon jó hangulatban telt. .
Do galérie Úszótanfolyam boli pridané fotografie.
Powered by aSc EduPage