Szeptember a nyár végét és az ősz érkezését jelző hónap, de egyben az iskolakezdés hónapja is. Iskolánk tanulói a hagyományos szentmisével kezdték az új iskolaévet, majd a szentmise végeztével ünnepélyes tanévnyitón vettek részt.
Novinky
Tanévnyitó
Tanévnyitó!!!
Gyászjelentés
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy iskolánk volt pedagógusa és igazgató-helyettese, Grédi Miklós életének 75. életévében elhunyt.
Nyári szünidő
Minden kedves tanulónak kellemes, élményekben gazdag vakációt kívánunk!
Ünnepélyes tanévzáró
Az ünnepélyes tanévzáró csakúgy, mint minden iskolaév végén, szentmisével vette kezdetét. A szentmisét követően az igazgatónő kiértékelte az idei iskolaévet és könyvjutalomban részesítette iskolánk legügyesebb tanulóit. A kiértékelést követően, tanulóink kézhez kapták az egész évi munkájukat tükröző bizonyítványt.
Ballgás az óvodában
Június 28 - án az ovisaink is elköszöntek az óvodától. Szeptembertől az iskolai falai közt várjuk őket nagy szeretettel.
Ballagás
Június 26 - án utoljára szólalt meg iskolánk csengője 17 tanulónk számára. Az említett tanulókat szeptembertől egy új iskola, új közösség, új iskolacsengő várja.
Útravalóul:
"Legyen előtted mindig út,
Fújjon hátad mögül a szél,
Melegen süsse arcodat a Nap,
Az eső puhán essen földjeidre,
S míg újra találkozunk,
Hordozzon tenyerén az Isten!"
Az ember- és a természetvédelem gyakorlati része
Június 25 - én zajlott az ember- és természetvédelem gyakorlati része, melyen a tanév kezdetén elsajátított elméleti ismereteket a gyakorlatban kamatoztatták tanulóink.
Osztálykirándulás - VIII.o. Dunaszerdahely
A VIII.osztály Dunaszerdahelyen járt év végi kirándulás címen. A nap első programpontja mozilátogatás volt a MAX bevásárlóközpont mozitermében, ahol a Taxi 5 című, nagyon mulatságos, szórakoztató filmet tekintették meg. Ezt követően a MOL Arénába, korábbi nevén DAC stadionba, azaz a FC DAC 1904 otthonába látogattak el, ahol betekinthettek a DAC focicsapat híres, új, modern stadionjának a VIP termeibe, öltözőibe. Természetesen tanulóink egy életre szóló élménnyel gyarapodtak.
Osztálykirándulás - I. IV.o. Győr
Iskolánk alsó tagozatos tanulói az iskolaév végén Győrbe látogattak. Megtekintették a győri Xantus János állatkertet, ahol az állatkerti séta alkalmával távoli tájak élővilágát fedezhették fel, Észak- Amerikától egészen Ausztráliáig. Az állatkerti séta befejeztével a történelmi belvárosba látogattak, pontosabban a győri vár egyik éppen maradt bástyájának a Füles Bástyának a kazamatájába. Minden tanuló nagyon jól érezte magát és boldogan mesélte élményeit.
Osztálykirándulás - V.,VI.,VII.o. Győr
Az V., VI. és a VII. osztály tanulói egy egynapos győri osztálykiránduláson vettek részt. A kirándulás első programpontja egy Cool - túra, azaz egy interaktív városfelfedező túra volt, kvízjátékkal egybekötve. Ezt követte a Kovács Margit Múzeum megtekintése természetesen ismét egy kvízjátékkal egybekötve. Harmadik pontként pedig egy csapatépítő ügyességi játékban volt részük tanulóinknak. Mindenki elégedetten, sok élménnyel tért haza.
Osztálykirándulás - Prága
Végzős tanulóink az idei évben ismét Prágát a Cseh Köztársaság fővárosát választották az év végi kirándulásuk céljául. Prágát gyakran hívják „száztornyú városnak”, „arany városnak”, vagy egyszerűen a városok királynőjének. Történelmi központját az UNESCO 1992 - ben a Világörökség részévé nyilvánította. Az „arany Prága” név I. Károly cseh király és (IV. Károly néven) német-római császár idejéből származik, amikor arannyal vonták be a prágai vár tornyait. Tanulóink nagyon sok élménnyel gazdagodtak e csodaszép város felfedezése során.
Pszichológiai előadás
Június 15 - én az V. évfolyam tanulóinak egy interaktív pszichológiai előadásban volt részük. Az előadás témája a tanulás és tanulási stratégiák voltak. Az előadó a FEMIT (Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás) önkéntes és politikamentes szervezet munkatársa volt. E szervezet célja a magyar nép kultúrájának és történelmi hagyományainak ápolása, a magyar öntudat fejlesztése, a határon túli és anyaországi magyarok kapcsolatainak és nemzeti identitásának erősítése, a természet védelme és ápolása, az ifjúság testi, lelki és szellemi segítése, hogy a társadalom hasznos, cselekvőképes részévé tudjon válni. Feladatuknak a fiatalok és szüleik egészséges életmódra való nevelését tartják, különböző programok rendezvények keretén belül. További feladatuknak tartják a szenvedélybetegek segítését drogmegelőző előadások keretén belül. További előadásaik: bulímia, anorexia, iskolai eröszak, játékszenvedély, PC szenvedély, továbbá filmvetítések, beszélgetések szervezése oktatási intézmények , más szervezetek valamint faluközösségek részére.
Tallósi Regionális Atlétikai Bajnokság
2018. június 13 - án harmadik alkalommal rendezte meg a tallósi alapiskola a Tallósi Regionális Atlétikai Bajnokságot.
Iskolánk tanulói az idén is komolyan vették a versenyt, és a jól megérdemelt díjakkal tértek haza:
Aranyérmesek:
Zsidó Alexandra VIII. osztály - távolugrás
Balogh András IX. osztály - gránátdobás
Ezüstérmesek:
Zsidó Alexandra VIII. osztály – 60 m futás
Zsidó Alexandra VIII. osztály - gránátdobás
Bronzérmesek:
Gál Botond IX.osztály - 60 m futás
Balogh András IX. osztály - 800 m futás
Lancz Lajos Emléktorna
A 14 éve tragikus körülmények közt elhunyt Lancz Lajos tiszteletére a Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda igazgatósága kétévente labdarúgó emléktornát rendez. A szervezők és a résztvevők reggel nyolckor megkoszorúzzák a ligeti Artmedia, a pozsonyi Slovan és az Inter egykori kétszeres válogatott futballistájának sírját. Ezt követően a futballpályán méltatják a 40 éves korában elhunyt Lancz Lajos sportolóí életútját.A viadalon a két hazai diákcsapat mellett az idén a kürti és a vágai gárda állt rajthoz. Az egyik hazai diákcsapatunk az emléktornához méltó első helyezettnek járó kupát szerezte meg, a másik csapat pedig a harmadik helyezettnek járó kupát vehette át.
Úszótanfolyam
Június 11 - 15 - én a VI. évfolyam tanulói úszótanfolyamon vettek részt a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium uszodájában. Tanulóink nagy élvezettel követték az úszómester, Takács Lóránt tanító bácsi utasításait.
Kidobós kupa járási fordulója
Június 14 - én zajlott a kidobós kupa járási fordulója Galántán. Iskolánkat a harmadik -negyedik osztály tanulóiból álló csapat : Lancz Lilla, Duba Rebeka, Zoller Zsófia, Lancz René, Góth Angelika, Cséfalvay Péter, Szőllősi Dóra, Balogh Dávid, Somogyi Fanny, Kiss Ármin, Lancz Ádám és Fodor Barnabás képviselte. Játékukkal a 6. helyen végeztek.
Színházlátogatás
Június 11 - e ismét a kultúráról szólt. Iskolánk VII.o., VIII.o. és IX. osztályos tanulói egy nagysikerű színházi előadáson vettek részt Boyband címmel a Nová scéna színházban Pozsonyban. A musical egy fiúbanda létrjöttét és mindennapjait tárta a nézők elé egy eseményekben gazdag, híres slágerekkel tűzdelt, fergeteges előadásban.
Tantárgyversenyek kiértékelése
Június 5 - én zajlott az idei tantárgyversenyek kiértékelése Galántán, ahol a járás legjobb tanulói vehettek át oklevelet az egyes versenyeken elért eredményeik alapján. Iskolánkból két tanuló kapott meghívást eme kiértékelésre: Forró Trisztán V.o. tanulónk a matematikai olimpia járási fordulójának 2. helyezettjeként és Gál Bátor VIII.o. tanulónk a Pitagorász matematikaverseny járási fordulójának 3. helyezettjeként vehette át az oklevelet.
Gyermeknap
Remek hangulatú gyermeknapi programmal kedveskedett iskolánk vezetősége tanulóink számára. A program ügyességi feladatokkal indult, majd egy lovasíjászati bemutató következett. A bemutatót követően egy kedves bohóc szórakoztatta gyermekeinket végül pedig a nemrégiben átadott és felújított tűzoltóautót tekinthették meg, illetve érezhették a locsoló erejét. Az egyes programpontok közt a vadászok által kiállított fegyvereket lehetett megtekinteni és kipróbálni. A szülői szövetség frissítővel és jégkrémmel kedveskedett tanulóinknak.