Határtalanul Magyarországon
A nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola még áprilisban elején jelentkezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Járd végig! című projekt Határtalanul Magyarországon! elnevezésű felhívására. A projekt célja a Kárpát-medencei összmagyar kapcsolatok erősítése, személyes kapcsolatok fenntartása és azok elmélyítése. A programok megvalósítása során közel 5300 hetedik évfolyamos diák és több mint 1000 pedagógus bevonásával kívánják erősíteni a nemzeti összetartozást.
Mi az összes magyarországi megye közül a Bács-Kiskun megyei, Kecskemét környéki programot választottuk. Tizenöt nyolcadikos diákkal szeptember végén keltünk útra. 4 órás autóút után érkeztünk meg Kecskemétre. A négy napos kirándulás első állomásaként meglátogattuk a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumot és Műhelyt. Napjainkra már közel 18000 muzeális értékű darabot őriz az intézmény, melyek között az ősi eredetű csigacsont játékok, egyszerű népi játékok együttesei mellett a polgári világ míves kivitelű gyári játékai, a hazai iparművészet egyedi alkotásai, valamint a gyermekirodalom, a különböző játékgyűjtemények és a bűvészet valódi könyvritkaságai is megtalálhatóak. Tanulóink kézműves foglalkozáson vettek részt a múzeumban, elsajátították a nemezelés alapjait, szebbnél szebb színes karkötőket készítettek.
Még aznap délután további program várta a tanulókat. Interaktív feladatok megoldásával ismerkedtek meg a város nevezetességeivel, gazdag történelmével. Az idegenvezető csoportokra osztotta be a diákokat, és mindenki kapott feladatlapot. Az ötletes feladatok megoldása során a tanulók játékos formában ismerkedtek Kecskeméttel, a "Hírös várossal". Megnéztük a szecessziós stílusban épült Városházát és a Kossuth teret, a "Kecskeméti Öregtemplomot", azaz a Nagytemplomot, a Ferences Templomot, vagy Barátok Templomot, (ez Kecskemét legrégebbi kőépülete a XIV. századból), Szentháromság oszlopot, a Katona József Színházat, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetet, a Református Templomot, és a Cifra Palotát - Kecskemét egyik legismertebb épületét (tényleg zöld az ablaka), és a Trianon emlékművet. A program közben meghallgattuk Kecskemét híres harangjátékának dallamait.
Másnap egy Nagymácsédhoz hasonló község, Csengőd iskolájának pedagógusai és tanulói fogadtak bennünket. Résztvettünk az "Év tanulója" iskolai ünnepségen. Minden tanuló Csengődön 8 éven keresztül pontokat gyűjt a versenyek eredményeiért, az érdemjegyeiért, egyéb iskolai feladatok teljesítéséért. A pontokat végül összeszámolják, és minden évben kihirdetik az év tanulóját, aki megható műsor keretében elülteti a fáját az iskola udvarán. Idén Kiss Barbara lett az év tanulója, aki arra buzdította a diákokat, hogy becsüljék meg a lehetőséget, amit az iskolától kapnak, hisz nincs olyan cél, amit kitartó munkával nem lehetne elérni.
Délután meglátogattuk Kiskőrösön Petőfi Sándor szülőházát, és a mellette található múzeumot. Megható volt tudni, hogy a költő, akinek verseit minden magyar ember ismeri, itt született.
Köszönjük a magyar kormánynak a lehetőséget, a tanulóink visszajelzései alapján mindenki sok-sok élménnyel gazdagodva, és magyarságában megerősödve tért haza.