Családi délután a nagymácsédi alapiskolában
2022. június 4-én iskolánkban a Szülői Tanács és a Mészáros Dávid Alapiskola pedagógusai szervezésében megvalósult a családi délután, ahol fogadtuk a nagymácsédi ovis és iskolás gyerekeket és szüleiket. Mivel iskolánk bekapcsolódott a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja kezdeményezésbe, először a 3. és 4. osztályos fiúk és lányok táncoltak polgári táncokat, melyet Farkas Szilvia és Šárkaň Marika tanító nénik tanítottak meg a gyerekeknek.
A táncbemutató után a gyerekek különféle vetélkedőkön vettek részt, ugrálóvárakban ugráltak, vizes csúszdán csúszkáltak, eljött hozzájuk Pötyi bohóc, kézműves foglalkozáson vehettek részt, volt habdiszkó, arcfestés és szafaládésütés. Az anyukák és a tanító nénik barátságos röplabdamérkőzésen mérték össze erejüket, a fiúk meg futballmérkőzésre hívták ki az apukákat.
A családi délután a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával valósult meg, de hálásan köszönjük a nagymácsédi Községi Hivatal támogatását, volt tanítványaink segítségét, illetve a szülők és a pedagógusok önzetlen munkáját. Örülünk annak, hogy az ovisok és szüleik is velünk töltötték a szombat délutánt, és úgy gondoljuk, hogy ennek a rendezvénynek a sikere is bizonyíték arra, hogy Nagymácsédon mi pedagógusok, szülők, az iskola fenntartója és nem utolsósorban a gyerekek is mind összetartozunk!