A nemzeti gyásznapon mi is megemlékeztünk a Nyitra melletti buszbaleset áldozatairól. A következőben Kempski Sára, IX. osztályos tanulónk gondolatait olvashatják:
November 15 - én Szlovákia feketébe öltözött
A november 13-át követő napokban az élet visszatért a megszokott kerékvágásba, mégsem volt rendben semmi. Olyan volt egy kicsit, mintha az ember kifordítva vette volna fel a kedvenc pólóját: fel lehet ismerni, hogy ez ugyanaz a póló, mégis dörzsöl, kilátszik a varrás, kilógnak a címkék, a színe halványabb, és a felirat is visszafelé van rajta. Csakhogy, szemben a pólóval, a világot nem lehet visszafordítani. Örökre így marad, míg végül mindenki megszokja.Egy nagypapa...Édesanya...Édesapa...Osztálytárs, munkatárs, barát...és gyermek.Az orvosok idejekorán megtanulják, hogy a halál az élet része. A szülőknek ugyanezt nem volna szabad megtanulniuk.Fájdalmas tovább élni a szeretteink elvesztése után. Egyszerűen fáj. Fájdalmas végigmenni a folyosón, vagy kinyitni a hűtőt. Fáj felvenni egy pár zoknit, vagy fogat mosni. Az étel íztelen. A színek elszürkülnek. A zene bántja a fület, ahogy az emlékek is. Ránézünk valamire, amit máskor szépnek találnánk - a bíbor égre naplementekor, vagy a gyerekektől nyüzsgő játszótérre -, és mindez valamiképp csak mélyíti a veszteségérzetet. A gyászt így, magányosan hordozzuk.
Nagy fájdalommal tekintünk vissza november tizenharmadikára, hiszen ezen a napon sok szülő vesztette el gyermekét, vagy családtagját. Ezúton is köszönjük az igazgatóságnak, tanárainknak, hogy az iskolánk bejáratában volt egy emléktábla, és reggel nyolctól este nyolcig éghetett értük a gyertya. A gyászoló ismerősök, barátok, de főleg az elhunytakat sirató családok, fogadják őszinte részvétünket.
Kempski Sára, a diákok nevében.