Novinky
Stolný tenis-Asztalitenisz
Meseelőadás
Az alsó tagozat osztályai interaktív meseelőadáson vettek részt. Az előadás érdekessége volt, hogy az előadók magukat a gyerekeket is bevonták a szereplésbe.
Járási terepfutás
A járási terepfutás versenyre az iskola legfürgébb tanulói jutottak el. Iskolánkat képviselték: Görföl Viktória VI.o.,Forgács Viktória VIII.o., Forgács Cynthia IX.o.,Lancz Viktor V.o.,Dobos András VIII.o.és Kovács Róbert IX.o.
Falunap - hajósi barátaink látogatása
A község szeptember 7-től 9-ig, a falunapok keretén belül látta vendégül többek közt Hajós magyarországi „testvérfalu” Nagymácsédra látogató lakosait. A 7. osztály tanulói különös szeretettel fogadták a vendégeket, hisz tavasszal ők tettek emlékezetes látogatást a magyarországiaknál. A gyerekek örömmel fogadták ismerőseiket, barátaikat. Lelkesen kalauzolták őket a községben, részt vettek velük az egyes programokon, sőt egyesek otthonukban szállásolták el kis barátaikat.
Tanévnyitó
Az iskola a kéthónapos nyári szünidő után megnyitotta kapuit a tanulók előtt. Az ünnepélyes szentmisét a hasonló keretek között tartott tanévnyitó követte.
Mesefoglalkozás
Nagymamák az iskolában
Könyvjelző projekt
Osztályképek
TANÉVNYITÓ
Tisztelt Szülők és Diákok!
Tanévnyitó ünnepségünk 2012. szeptember 3-án (hétfőn) 9,00 órakor szentmisével kezdődik.
A szentmise után kb. 9,45 órakor az alapiskola épülete előtt kerül sor az ünnepélyes tanévnyitóra, melyre nagy szeretettel várjuk diákjaink szüleit, nagyszüleit és az elsős diákjainkat.
Elsőseink:
Bleho Marko Bognár Anna Cséfalvay Anna Halupka Sofia Husárik Sofia Kopín Jozef Kutak Brigita Lancz Tobias Lancz Laura Matusek Dóra Prágai Márk Risnyovszky Dorina Alexa Veselovsky Sofia Minden kedves látogatónknak további szép napot kívánunk!
Narancsik Szilvia, igazgatónő
Nyári szünet
Mindenkinek nagyon kellemes, eseménydús nyári szünetet kívánunk!
Ünnepélyes tanévzárás
Az ünnepélyes tanévzárás a hagyományos szentmisével kezdődӧtt, majd a tanév értékelése és a jutalomkӧnyvek átadása után a bizonyítványosztással végződӧtt.
Ballagás
Szép hagyomány már iskolánkon a IX. osztály tanulóinak év végi ballagása. Ez az esemény mindig szép és ünnepélyes, ugyanakkor szívszorító is egyben. Csakúgy, mint minden évben, idén is a ballagók és a VIII. osztályosok bankettjével zárult.
Nyitott nap Hidaskürtön
A VIII. osztály tanulói nyitott nap keretén belül látogatást tettek a Hidaskürti Magán Szakközépiskolában, ahol közelről figyelték, hogy folyik az egyes szakmák tanulása.
Osztálykirándulások
A VIII. osztály ezen a napon töltötte osztálykirándulását a legügyesebb papírgyűjtőkkel Felsőszeli termálfürdőjében. A fürdő medencéi a kisebbek és a nagyobbak számára egyaránt kellemes szórakozási lehetőségeket nyújtottak.
Futsal Galanta - ZOBER LOPTU NIE DROGY
Focistáink a Fogd a labdát, ne a drogot! elnevezésű sportrendezvényen nagyon szépen szerepeltek - az előkelő 2. helyet szerezték meg.
Osztálykirándulások
Az I., II., III., IV. és V. osztályosok idén Pozsonyban kirándultak. Az elsősök és a másodikosok hajókáztak a Dunán, míg a harmadikosok és negyedikesek állatkertben jártak. Ezt követően a tanulók sétáltak az Óvárosban, majd a helyi kisvonattal utaztak körbe.
Osztálykirándulások
A VI., VII. és IX. osztály tanulói közös osztálykirándulásukat először a bősi vízerőműnél töltötték, majd egy kedves mesefilmet, a Madagaszkár 3. részét tekintették meg a győri moziban.
Poznaj slovenskú reč országos fordulója Nyitra
A "Poznaj slovenskú reč" verseny országos fordulóját Nyitrán rendezték meg. A IV. osztályos Takács Réka és a VIII. osztályos Grunza Eleonóra dicséretre méltóan képviselték iskolánkat.
Ember - és természetvédelmi nap
Az ember- és a természetvédelem gyakorlati részén a tanulók fontos információkat tudtak meg a sérültek helyes egészségügyi ellátásáról, a tájékozódásról, valamint a vészhelyzetekben való viselkedésről.