Profil školy
Rendtartás 2019/2020 - kivonat
Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda
Iskolai rendtartás (kivonat)
2019/2020
Azzal, hogy iskolánk tanulója vagy, az alábbiakban megfogalmazott szabályok és kötelességek vonatkoznak rád:
I. A diák kötelességei
Köteles vagy:
- Az iskolába érkezéskor az utcai cipődet papucsra váltani (a sportcipő nem megengedett). 700 – tól 730-ig az öltözőben tartózkodsz, az első csengetés után, 730 –kor elfoglalod a helyed az osztályban. Köteles vagy a tanítás megkezdése előtt legkésőbb 10 perccel az iskolába érkezni. A tanítás 750-kor kezdődik.
- Az órák közötti szünetekben előkészülni a következő órára és a becsengetés után elfoglalni a helyed és csendben várni a tanítót.
- A tanító és más felnőtt személy érkezésekor és távozásakor felállással köszönteni őt.
- Felkészületlenségedről és annak okáról az óra elején tájékoztatod a tanítót.
- Tilos szándékosan megrongálni a tankönyveket és az iskola berendezéseit! Az ezekben okozott károkat köteles vagy megtéríteni (határidő a tanév vége). Ha nem állapítható meg, hogy ki okozta a kárt, az osztály- ill. az egész tanulóközösség felel érte.
- A tornateremben a tornatanár által megszabott tornacipőt és öltözetet hordani. (Fekete talpú cipőben tilos a tornaterembe lépned!). Tornaruhádat a tornatermi öltözőben veszed fel.
- Ügyelni a tisztaságra az egész iskola területén. A tanítás végeztével a padodban és körülötte rendet tenni, székedet a padra helyezni.
- Az iskolában és az iskolai rendezvényeken – beleértve a színházlátogatást, a tanulmányi és osztálykirándulásokat is – betartani a pedagógus és más felelős személy utasításait.
- Minden olyan tanórán kívüli szakkör rendszeres foglalkozásaira járni, amelyre a tanév elején jelentkeztél.
- A tanulmányi könyvecskédet az iskolába hordani és a szülővel rendszeresen aláíratni.
- A lakcímedre vagy a személyedre vonatkozó bármilyen változást jelenteni az osztályfőnöködnek.
- Mobiltelefont és egyéb zenehallgatásra szolgáló készüléket tilos használni az iskolában (az első tanítási órán össze lesznek gyűjtve, és visszaadjuk őket a tanítási nap végén).
- Az osztályban elhelyezett oktatási eszközök (notebook, dataprojektor, hangtechnika) engedély nélküli használata tilos.
- Iskolán belül és kívül is illedelmes diákhoz méltóan viselkedni. Az iskola jó hírnevéhez hozzájárulni.
A hetes kötelességei:
1. Az órák előtt a táblát letörölni, kiszellőztetni, bebiztosítani a krétát, valamint ellenőrizni, hogy mindenki előkészítette-e a tanszereit a tanórára.
2. Ha a tanító a csengetést követő 5 percen belül nem érkezik meg az osztályba, jelezni azt az igazgatóhelyettesnek.
3. Minden tanóra elején jelenteni a hiányzókat.
4. Az utolsó óra befejeztével vizes szivaccsal letörölni a táblát, bezárni az ablakokat és
átellenőrizni, hogy a székeket felrakták-e tanulótársaid a padra és összeszedték-e a szemetet.
II. A diák jogai
- Iskolád tiszteletben tartja jogaidat az idevágó nemzetközi egyezményekkel összhangban: A Gyermekek Jogairól Szóló Egyezmény.
2. Egyéni ügyeiddel a tanítóidhoz, az osztályfőnöködhöz, a nevelési tanácsadóhoz vagy az iskola vezetőségéhez fordulhatsz, vitás esetekben ugyanezektől segítséget is kérhetsz.
-
- Jogod van:
- a tananyag világos és közérthető magyarázatára, a tananyaggal kapcsolatos kérdés feltevésére, és arra, hogy kérdéseidre választ kapj,
- a tanulónak joga van tévedni,
- a tanórára való felkészülés módjának megválasztására, az objektív értékelésre,
- tapintatos véleménynyilvánításra a pedagógus és az osztálytárs részéről egyaránt,
- saját nézetednek, véleményednek tolmácsolására a megfelelő időben és kulturált módon,
- a padtárs megválasztására mindaddig, amíg viselkedéseddel nem zavarod a tanórát,
- a szünetre, ahogy azt a házirend meghatározza, a szünet eltöltésének módjára, amennyiben az nem ütközik az ügyeletes pedagógus rendelkezéseivel,
- látogatni az ifjúság számára alkalmas rendezvényeket,
- a szakkörök látogatására,
- a szabad gondolatközlésre és vallásgyakorlásra,
- becsületednek és hírnevednek védelmére, tekintet nélkül szüleid anyagi és szociális helyzetére a kötelező és ingyenes oktatásra,
- a multi- és interkulturális nevelésre, a saját nemzeti kultúrád felé való orientálódásra,
- anyanyelved szabad használatára a hozzád hasonló anyanyelvű tanulóval való érintkezés során,
- a pihenésre, játékra és szabadidőre,
- védve vagy a diszkrimináció minden megnyilatkozási formájától,
- nem tehetnek ki kínzásnak és megaláztatásnak.
III. A szülők kötelességei
- A törvényes képviselő köteles biztosítani gyermeke oktatása és nevelése számára a megfelelő körülményeket.
- Köteles betartani az iskolai rendtartás által előírt feltételeket.
- Felügyelni, hogy a gyermeke mindig ápoltan, gondozottan jelenjen meg az iskolában, kerülje a smink használatát. Öltözete tiszta legyen, hajviselete rendezett. A negatív jelentéseket hordozó szimbólumok használata tilos.
- Értesíteni az iskolát a gyermek egészségügyi állapotában bekövetkezett változásokról. Amennyiben a családban fertőző betegség ütötte fel a fejét, a szülő illetve a családtag köteles azt jelenteni az iskolának.
- Megtéríteni a gyermeke által okozott kárt.
- Az iskolai rendtartással összhangban az ellenőrzőben írásban megindokolni a gyermeke távolmaradását.
- Rendszeresen ellenőrizni (hetente) és aláírásával igazolni gyermeke előmenetelét és magatartását az ellenőrzőben.
- Hiányzás esetén (reggel 8,00 óráig) kijelenteni gyermekét az ebédről.
Az iskolai ebédlő telefonszáma: 031/702 1279
IV. A szülők jogai
- A szülőnek jogában áll gyermeke számára olyan oktatási intézményt választani, amely megfelel a gyermek képességeinek, egészségügyi állapotának, érdeklődési körének, hitvallásának, világnézetének, nemzetiségének, etnikai hovatartozásának.
- Jogában áll megismerkedni az iskola oktatási és nevelési programjával és az iskolai rendtartással.
- Informáltnak lenni a gyermeke oktatási- nevelési eredményeiről, tanácskérésre a gyermeke oktatásával és nevelésével kapcsolatban.
- Részt venni az igazgatónő előzetes belegyezésével az oktatási és nevelési folyamatban, és jelen lenni a diák komisszionális vizsgáján.
V. A tanuló magatartása
- Az iskola minden dolgozójával, vendégével és iskolatársaiddal szemben viselkedj tisztelettudóan, légy udvarias és előzékeny!
- A pedagógus megszólítása: tanító néni, tanító bácsi.
- Ne zavard a tanítási órát!
- Ne használj hozzád nem illő kifejezéseket! Kerüld a trágár beszédet!
- Mindig ápoltan, gondozottan jelenj meg az iskolában! Kerüld a kihívó smink használatát! Öltözeted tiszta legyen, hajviseleted rendezett. A negatív jelentéseket hordozó szimbólumok használata tilos!
- Az iskolában viselt ékszerekért és egyéb értékekért az iskola nem vállal felelősséget (mobiltelefon, pénz, USB - kulcs).
- Az ünnepi alkalmakat (iskolai ünnepély, színházlátogatás stb.) öltözékeddel is tiszteld meg!
- A tanítás ideje alatt tilos az iskola épületét önkényesen elhagyni! Indokolt esetben az osztályfőnök vagy az ügyeletes pedagógus engedélyével léphetsz ki.
- Tilos az egyén, az iskola és a társadalom ellen elkövetett bűncselekményben való részvétel! Az ilyen cselekményekben való részvételt vagy az ezekre való felbujtást, és a bűnpártolást az iskola hatásköri lehetőségeihez mérten a lehető legszigorúbban bünteti.
- Az iskola területén szigorúan tilos a dohányzás (vonatkozik ez az e-cigarettára is), a szeszesitalok és kábítószerek fogyasztása, a vágó- és szúróeszközök használata, valamint ezen termékeknek az iskolába való bevitele!
- Az iskolában nem szabad ülni az ablakpárkányon, kihajolni és szemetet kidobálni az ablakon, gyufát, nyílt lángot és petárdát használni.
- Kerékpárodat köteles vagy az arra kijelölt helyre tenni és lezárni.
- Tudatosítsd, hogy a tanítói asztal nem a te helyed. Tilos rajta ülni és enni!
VI. Hiányzás a tanítási órákról
- Minden elmulasztott óráról köteles vagy igazolást hozni.
- A szülő 1 hónapban 3 napra adhat igazolást, melyet az ellenőrzőbe jegyez be.
- A hiányzás napján telefonon értesíti az iskolát. Megteheti ezt minden nap 715-től az iskola telefonszámán (031/7858123 0903 906 670).
- A tanításról való elkéredzkedés módja:
- 1 tanítási óráról való távozáshoz a tanuló a tantárgyat tanító pedagógustól kér engedélyt.
- 2-7 tanítási óráról vagy 2 tanítási napról való hiányzást az osztályfőnök engedélyezi.
- 3 vagy több tanítási napról való hiányzást az igazgató engedélyezi a szülő által benyújtott kérvény alapján (nyomtatványt az osztályfőnöktől lehet igényelni).
- A tanuló az elmulasztott órákat 2 héten belül köteles igazolni.
Abban az esetben, ha a tanuló hiányzása igazolatlan:
2 tanítási nap ( 8-14 óra) igazgatói megrovást von maga után,
- több, mint 15 igazolatlan óra a magaviseleti jegy lerontásával jár a Pedagógiai Tanács határozata alapján,
15 óra feletti igazolatlan hiányzást az iskola köteles jelenteni a lakhely szerinti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatalban, illetve a Községi Hivatalban.
Évi több, mint 60 óra igazolatlan hiányzás esetében a Községi Hivatal szabályszegési eljárást fog lefolytatni.
Évi több mint 100 óra igazolatlan hiányzás a szülő büntetőjogi felelősségét vonja maga után.
4. Ha egy félév alatt az elmulasztott tanórák száma meghaladja a tantárgy óraszámának a
felét, a tanuló köteles komisszionális vizsgát tenni. A komisszionális vizsga idejéről és módjáról az igazgatónő határoz. ( Az „egy félév” fogalma alatt a szeptember 1-től január 15-ig, ill. február 1-től június 15-ig terjedő iskolaidőt értjük).
5. Ha egy félév alatt az elmulasztott tanórák száma meghaladja a 100-at, akkor a tanuló igazgatói felmérőt ír magyar nyelvből, szlovák nyelvből, matematikából és angol nyelvből. Az igazgatói felmérő az aktuális félév tananyagát foglalja magába.
VII. Dicséretek
Az iskolai dicséretek fokozatai:
- osztályfőnöki szóbeli dicséret az osztályközösség előtt,
- osztályfőnöki írásbeli dicséret az ellenőrzőbe,
- igazgatói szóbeli dicséret a tanulóközösség előtt,
- igazgatói írásbeli dicséret.
VIII. Figyelmeztetések, megrovások
A rendtartás egyes rendelkezéseinek megsértése a következő intézkedések valamelyikét vonja maga után:
- osztályfőnöki figyelmeztetés (a szülők értesítése írásban) 3 bejegyzésért,
- osztályfőnöki megrovás ( a szülők értesítése írásban) 6 bejegyzésért,
- igazgatói megrovás (a szülők értesítése írásban) 9 bejegyzésért,
- a magaviseleti jegy lerontásával járhat az iskolában feljátszott és terjesztett hang- és képfelvétel,
- kettes magaviselet 12 bejegyzésért, vagy indokolt esetben a fokozatok betartása nélkül: - cigaretta-, drog- és alkoholfogyasztásért,
- ha a tanuló szándékosan megrongálja iskolatársa vagyonát,
- a tanító iránt ismételten szemtelen magatartást tanúsít,
- a pedagógiai dokumentáció megrongálásáért ( osztályzóív, osztálykönyv), illetve az érdemjegyek átírásáért.
- hármas magaviselet 15 vagy több bejegyzésért, vagy indokolt esetben:
- iskolatársad ellen elkövetett súlyos és szándékos testi, lelki bántalmazásért,
- bizonyított törvénysértés esetén,
- a 5. pontban foglaltak ismételt elkövetéséért.
A 14. életévét betöltő tanulóra a Büntető Törvénykönyv rendelkezései vonatkoznak.
A bejegyzések az ellenőrzőben lesznek feltüntetve. Az ellenőrző megrongálása igazgatói megrovással jár.
Az iskolai rendtartást a Pedagógiai Tanács 2019. augusztus 27-én jóváhagyta.
Tel.: 031/785 8123, 0903 906 670
E-mail: meszarosdavidzs@pobox.sk Weboldal: www.zsmvelma.edupage.org