Kedves Szülők! December 1-jén ismét lesz karácsonyi vásár a kultúrház udvarán. A vásárban a szülők és gyerekek által készített ajándéktárgyakat, adventi és karácsonyi díszeket, süteményeket lehet majd megvenni. Kérjük a szülőket, hogy minél többen kapcsolódjanak be a vásár előkészítésébe és lebonyolításába. A vásár részeként a gyermekeknek kézműves foglalkozás is lesz. Sok szeretettel várunk minden anyukát, apukát, nagyszülőket, rokonokat és más érdeklődőket..
Novinky
Karácsonyi vásár
GLORIA VICTIS
Idősebb diákjainknak tudni kell,mit takar 1956 a magyar nép történetében. Ma kis csoportokban sokáig beszélgettünk arról,milyenek voltak azok az idők, amikor a szinte velük egykorú fiatalok ragadtak fegyvert, és emeltek szót a zsarnokság ellen. Kilencedikeseink több feladatot kaptak, ők papírra is vetették '56 momentumait.
2
Október - Az idősek hónapja
Október az idősek hónapja. A szépkorúak iránti szeretetünket és tiszteletünket kifejezve napköziseinkkel ellátogattunk a helyi, Tulipán idősek otthonába. Kis műsorral kedveskedtünk, a szépkorúak pedig vidáman meséltek nekünk a régmúlt időkről.
12
"Egymillió gyermek együtt imádkozik a békéért és az egységért”
Sokadik éve tanítjuk a gyermekeket a közös imádság erejére. Ma az egymillió gyermek közösen imádkozik nap van , így mi is kivettük a részünket a lelki adakozásból. A békéért imádkoztunk. Vendégül láttuk Szlovák Marián plébános urat, aki megerősített minket abban, hogy nemes cél és áldott szándék a közösségben való imádság. Együtt volt lelkiekben iskolánk apraja-nagyja.
6
Planetárium
Október 12 -én az I - VI. osztályos tanulóink egy fotózással egybekötött program keretén belül planetáriumban jártak.
5
Az aradi vértanúk emléknapja
Tisztelet a hősöknek!
Az aradi vértanúkra és iskolánk névadójára emlékeztünk. Köszönjük a tartalmas és új információkkal teli előadást Bognár Ivetka tanító néninek és a diákoknak.
12
A Magyar Népmese Napja
A Magyar Népmese Napjára (szeptember 30.), azaz Benedek Elek születésnapjára emlékeztünk október 2-án alsó tagozatos tanulóinkkal. A délelőtt folyamán a történetmesélés kapta a főszerepet, ahol a tanulók beleélhették magukat a szereplők helyébe, illetve kooperatív módszerrel népmesét dolgoztak fel.
15
Papírgyűjtés
Az őszi papírgyűjtésen összesen 3192 kg papírt gyűjtöttünk. Az első helyezett a II. osztály lett 753 kg - al, második helyezett az V. osztály 644 kg - al, a harmadik helyezést pedig a VI. osztály érte el 547 kg - al. Feleletmentesítő cédulában 9 tanulónk részesül.