Navigácia

  • Knick - Knack interaktív foglalkozás

    Knick - Knack interaktív foglalkozás
    22. 4. 2016

    Tanulóink egy nagyon érdekes, ügyességet igénylő, interaktív mozgásfejlesztő foglalkozáson vettek részt, mely nagy sikert aratott a tanulók körében.

  • Katedra Matematikaverseny - Zselíz

    Katedra Matematikaverseny - Zselíz
    8. 4. 2016

    Az idei ötfordulós levelező versenybe három tanulónk nevezett be: Farkas Viktor VII.o., Gál Botond VII.o és Lancz Áron VIII.o. A levelező rész sikeres befejezéseként a fiúk meghívást kaptak a Zselízen megrendezésre kerülő elődöntőbe, ahol nagyon szépen szerepeltek, így mindhárman bejutottak az országos döntőbe Dunaszerdahelyre.

  • Színházlátogatás Komáromban

    Színházlátogatás Komáromban
    7. 4. 2016

    Alsó tagozatos tanulóink sem maradhattak ki egy tartalmas és szórakoztató színházi előadásból. Tersánszky J. Jenő :Misi Mókus kalandjai című művének zenés bábjáték változatát élvezhették Pille Tamás rendezésében.

  • Beíratkozás

    Beíratkozás
    5. 4. 2016

    Április 5-én fogadtuk a nagymácsédi iskolában az 1. osztályba készülő gyerekeket és szüleiket. Köszönjük a megelőlegezett bizalmat. Jövendő elsőseink: Horváth Viktória, Fodor Áron, Halupka Patrik, Mislik Zoltán, Gál Laura, Velebný Zoltán, Lancz Kevin, Kvarda Dárius, Lakatoš Károly, Prágai Emma, Forró Márk, Cziffery Zoé, Bugyi Márton, Lancz Tamás, Prokopec Nikoletta Aneta.

  • Alsószeliben jártunk

    Alsószeliben jártunk
    6. 4. 2016

    Az V. és a VI. osztály tanulói egy izgalmas, érdekes, tartalmas és egyben tanulságos exkurzión vettek részt Alsószeliben a Zele törzs vezetőjénél Francisti Lászlónál. Tanulóink az íjászkodás és ostorcsattogtatás mellett betekintést nyerhettünk egy jurtába, melyről Szabados Katalin tartott számukra érdekes előadást. A racka juhok és a póniló méretű komondor önmagáért beszélt. Az exkurzió végén pedig megkóstolhatták Francisti Tamás ízletes sajtjait. 

  • Mozilátogatás Galántán

    Mozilátogatás Galántán
    6. 4. 2016

    Amíg iskolánk végzős tanulói a kilencedikes tanulók tesztelésével voltak elfoglalva, addig iskolánk alsó tagozatos tanulói moziban voltak Galántán, ahol a nagysikerű Kung Fu Panda 3 amerikai animációs filmet tekintették meg. A film nagy sikert aratott tanulóink körében. 

  • Színházlátogatás Komáromban

    Színházlátogatás Komáromban
    4. 4. 2016

    Felső tagozatos tanulóink április 4 - én színházi előadáson vettek részt. Joseph Rudyard Kipling Nobel - díjas angol író és költő A dzsungel könyve című művének musical változatát tekintették meg. A musical az egyik legsikeresebb magyar zenés játék, amely az elmúlt évtizedekben íródott és színpadra került. Dés László nagyszerű dalai és Geszti Péter virtuóz dalszövegei lenyűgözték a közönséget.

     

     

  • Matematikai olimpia járási fordulója Galántán

    Matematikai olimpia járási fordulója Galántán
    5. 4. 2016

    A matematikai olimpia járási fordulójára az iskolai forduló sikeres megoldása után 6 tanulónk jutott. Közülük négy tanulónk: Bognár Léda VI.o., Gál Bátor VI.o., Bognár Máté VIII.o. és Lancz Áron VIII.o. sikeres megoldóként végzett. Gratulálunk nekik!

  • nyelvÉSZ - Nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny

    nyelvÉSZ - Nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny
    18. 3. 2016

    Iskolánk az idén első ízben vett részt a nyelvĚSZ - Nemzetközi anyanyelvi tanulmányi versenyen. Az iskolai fordulót legjobb eredménnyel zárt négy tanulónk: Gál Botond VII.o., Szolga Rebeka V.o., Regen Vivien V.o., Cséfalvay Anna IV.o. részt vett a verseny körzeti fordulóján Párkányban. 

  • Kiütősdi - Diószegen

    Kiütősdi - Diószegen
    17. 3. 2016

    A harmadik évfolyam: Látka József, Góth Szebasztián, Lancz Tamás, Zsufai Erik és a negyedik évfolyam tanulói: Lancz Tobias, Bognár Anna, Halupka Sofia, Kopin József, Lancz Laura, Prágai Márk, Ševčík Norbert, Veselovský Sofia alkotta vegyes csapatunk a Diószegen megrendezésre kerülő kiütősdin az előkelő második helyen végzett.

  • Kerületi asztaltenisz - bajnokság - Nagyszombat

    Kerületi asztaltenisz - bajnokság - Nagyszombat
    21. 3. 2016

    Az asztaltenisz - bajnokság kerületi fordulóján, iskolánk csapata: Bognár Máté VIII.o., Lancz Viktor VIII.o. és Takács Bálint VIII.o. a harmadik helyen végzett.

  • Mesezenekar - bábszínház

    Mesezenekar - bábszínház
    17. 3. 2016

    A Mesezenekar - bábszínház nem első alkalommal járt iskolánkban. Első ízben februárban varázsolták el gyermekeinket. Ez a második előadás is ugyanúgy, mint az első, nagy sikert aratott. A bábok magukkal ragadták iskolánk legkisebb tanulóit és az óvoda csemetéit.

  • Március 15.

    Március 15.
    15. 3. 2016

    Március 15 - e a megemlékezés jegyében telt. Először  szentmisén vettünk részt, melyet a plébános úr Mészáros Dávid, iskolánk névadójának lelki üdvéért ajánlott fel. A szentmise végeztével a tanulók történelmi előadáson elevenítették fel az 1848-1849 - es forradalom eseményeit.  

  • Március 15.
    16. 3. 2016

    Do galérie Március 15. boli pridané fotografie.

  • Bibliai olimpiász

    Bibliai olimpiász
    10. 3. 2016

    A Kodály Zoltán Gimnáziumban megrendezett Bibliai olimpiászon, iskolánk csapata: Hodúr Veronika VII.o., Bognár Máté VIII.o. és Juhász Vivien IX.o. a harmadik helyezést érte el.

  • Poznaj slovenskú reč elnevezésű verseny járási fordulója

    Poznaj slovenskú reč elnevezésű verseny járási fordulója
    11. 3. 2016

    Március 11. és 14 - én zajlott a Poznaj slovenskú reč verseny járási fordulója Tallóson. Iskolánkat Mézeš Angelika III.o., Veselovský Sofia IV.o. és Takács Réka VIII.o. tanuló képviselte. Mindhárman ezüstsávos minősítést értek el.

  • Pitagorász matematikaverseny járási fordulója

    Pitagorász matematikaverseny járási fordulója
    8. 3. 2016

    Március 8 - 9 -én zajlott a Pitagorasz matematikaverseny járási fordulója. Az idei verseny nagyon igényes feladsorokat tárt a tanulók elé. A igényes feladatsor ellenére Látka József III.o. tanulónk eredményes megoldóként tért haza. 

  • Tompa Mihály Vers - és Prózamondó Verseny járási fordulója

    Tompa Mihály Vers - és Prózamondó Verseny járási fordulója
    8. 3. 2016

    Március 8-9-én a járás szavalói töltötték meg a galántai kultúrházat. Iskolánk tanulói: Pavlovič Márk I.o., Bugyi Virgínia III.o., Morovics Lara V.o., és Kempski Sára V.o., ezüstsávos minősítést értek el és Gál Botond VII.o. pedig bronzsávos minösítést szerzett.

  • A Mesezenekar előadása
    23. 2. 2016

    Do galérie A Mesezenekar előadása boli pridané fotografie.

strana:

Novinky

Kontakt

  • Základná škola s materskou školou Dávida Mészárosa - Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda
    Školský objekt 888
  • +421317858123, 0903 906 670

Fotogaléria