Ki az aki fél az ördögtől? Mindenki! Csak a szegény ember nem….mert neki már nincs sok vesztenivalója. Sok furfanggal, sok játékkal és persze csavaros észjárásával még a pokolbéli legfelsőbb hatalmak eszén is túl jár. De az ördögnek a legnagyobb ellensége nem a szegény ember, hanem a székely asszony, aki még attól sem riad meg ha belébúj az ördög. Hogy miért……kiderült a Csavar Színház legújabb meséjéből. Előadásukban, melyre március 29 - én került sor iskolánk tornatermében, felcsendültek a legszebb hajdúsági, és mezőségi dallamok. Mindez ütőgardon, gitár és hegedű kíséretében Gál Tamás rendezésében. Tanulóink nagy élvezettel követték az előadás minden pillanatát.
Az idei pedagógusnap megynyitójaként egy kis műsorszámot csodálhattunk meg az alsó tagozatos tanulók előadásában, majd a beszédeket követően kötetlen szórakozás vette kezdetét nyugdíjas kollégák körében.
A Galántai Városi Művelődési Központ adott otthont a XXVI. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny vagyis az amatőr ( nem hivatásos) vers- és prózamondás, verséneklés és lírai színpadok műfajban meghirdetett verseny országos elődöntőjének, melyen iskolánkat Kempski Sára VI.o. és Morovics Lara VI.o. képviselte. Mindkét tanulónk ezüstsávos minősítést ért el.
Március 17 - én második alakalommal láttuk vendégül az OTB Bank két munkatársát, egy egész délelőttöt kitöltő foglalkozás ürügyén. E napon a IX.o. és a VI.o. tanulói leshettek bele a pénz világába, korábban pedig az ötödik évfolyam tanulói élvezhették a szórakoztató, ugyanakkor hasznos pénzügyi ismeretekkel megtűzdelt foglalkozásokat.
Március 15 - e természetesen az idén is a megemlékezés jegyében zajlott. A harmadik tanítási óra végeztével szentmisén vettünk részt, melyet a plébános úr Mészáros Dávid, iskolánk névadójának lelki üdvéért ajánlott fel. A szentmise végeztével az iskola előtt kis megemlékezés következett, majd a kopjafa megkoszorúzására került sor.
Március 14 - 15 -én zajlott a Pitagorász matematikaverseny járási fordulója. Az idei év feladatsorai nagyon nehéznek bizonyultak. Nagyon kevés iskola és nagyon kevés tanuló ért el jó eredményt. Iskolánkat 11 tanuló képviselte, akik közül egyedül Veselovsky Sofia V.o. tanuló lett sikeres megoldó.
Iskolánk csapata az idén is részt vett az asztaltenisz - bajnokság kerületi fordulóján. A csapat tagjai: Bognár Máté IX.o., Lancz Viktor IX.o., Takács Bálint IX.o. és Oláh Róbert VIII.o. sikeresen vették az akadályokat a rangos megmérettetésen.
A tallósi alapiskola immár harmadik alkalommal adott otthont a Poznaj slovenskú reč elnevezésű tanulmányi versenynek. A megmérettetésen a galántai járás alapiskolás tanulói vettek részt. Az I. kategóriában a IV. osztály tanulói mérték össze tudásukat, a II. kategóriában pedig a VIII - IX. osztály tanulói versenyeztek. Iskolánkat Mézeš Angelika IV.o. és Takács Réka IX.o. tanuló képviselte. Mindkét tanulónk a megérdemelt első helyezettnek járó oklevelet vehette át. Mindketten meghívást kaptak a verseny kerületi fordulójára.
Az idei jelmezbál is, mint mindegyik az elmúlt években, nagy sikernek örvendett az alsó tagozatos tanulóink körében. Nagyon érdekes és kreatív jelmezekbe bújtak tanulóink. Míg a kicsik mulattak, addig a felső tagozatos tanulók egy tanulságos filmet tekintettek meg a galántai moziban Egy kutya négy élete címmel.
Március 1- 2 án a járás legügyesebb szavalói vettek részt egy járási megmérettetésen a galántai kultúrházban. Iskolánk tanulói: Bugyi Virgínia IV.o., Bognár Anna V.o., Gál Botond VIII.o. ezüstsávos minősítést értek el, Morovics Lara VI.o. és Kempski Sára VI.o. pedig aranysávos minösítést szerzett.
A Balogh András VIII.o., Gál Botond VIII.o., Oláh Róbert VIII.o., Jeskó Bálint VIII.o., Kopin Krisztián VII.o., Sidó Krisztián VII.o., Gál Bátor VII.o. és Dobos András VII.o. alkotta csapatunk ügyesen szerepelt a járási megmérettetésen Diószegen.
Az iskolai szavalóversenyen minden évben nagyon sok tanuló vesz részt. Az idei megmérettetésen 17 tanuló mutatta meg tudását. A verseny idei győztesei: Bugyi Virgínia IV.o., Bognár Anna V.o., Kempski Sára VI.o., Morovics Lara VI.o. és Gál Botond VIII.o.
Lezajlott az idei Poznaj slovenskú reč elnevezésű verseny iskolai fordulója. Eme forduló győztesei: Mézeš Angelika IV.o. és Takács Réka IX.o. tanulók, ők képviselik iskolánkat márciusban a verseny járási fordulóján.
A nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda igazgatósága értesíti az alapiskolás tanulók szüleit, hogy az iskola üzemeltetése 2017. február 14- 17. között influenzajárvány miatt szünetel. 2017. február 20-24. között pedig tavaszi szünet lesz, ezért legközelebb 2017. február 27-én (hétfőn) jönnek a diákok iskolába. Az erre a hétre tervezett jelmezbál is elmarad, 2017. február 28-án lesz megrendezve.
Köszönjük a megértésüket!
Riaditeľstvo ZŠ s MŠ Dávida Mészárosa vo Veľkej Mači oznamuje rodičom svojich žiakov, že preruší prevádzku základnej školy od 14. februára 2017 do 17.februára 2017 z dôvodu prevencie chrípky. Keďže od 20. februára do 24. februára 2017 budú jarné prázdniny, žiaci prídu do školy až 27. februára 2017 (pondelok).
Ďakujeme za porozumenie!
A Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda mellett működő Szülői Tanács szervezésében megrendezésre kerülő, idei szülői bálra a fergeteges hangulat, jókedv, szórakozás volt a jellemző. Tanulóink nyitótáncát a finom vacsora követte, azután pedig a Royal zenekar húzta a talpalávalót.
Idén, immáron második alkalommal látogatott el iskolánkba egy vándorkiállítás és hozta magával egzotikus állatait: kígyókat, csótányokat, madárpókokat, gekkót, skorpiót, kaméleont. A nézelődésen kívül nagyon sok tudnivalót, információt megtudtak tanulóink a kiállított állatokról. Természetesen megsimogatni és kézbe is lehetett venni az egyes állatokat, persze csak nagyon óvatosan.
A matematikai olimpia - matematikaverseny, gazdag múlttal rendelkezik. Nagyon sok tehetség mutathatta meg tudását az elmúlt 65 évfolyam alatt. Az idei, 66. évfolyam versenyére, iskolánk 6 tanulója: Bognár Anna V.o., Risnyovszky Dorina V.o., Lancz Tobias V.o., Cséfalvay Anna V.o., Lancz Áron IX.o. és Bognár Máté IX.o.jutott el.Tanulóink közül Bognár Máté végzett sikeres megoldóként.
Do galérie Egzotikus állatok kiállítása boli pridané fotografie.